Test - Lélek - Társak - Világ, avagy az EMBER, mint biopszichoszociális (és spirituális) lény

Szerző: Máté Boróka 

Mennyire ismerjük azt, hogy mitől vagyunk jól és mitől vagyunk rosszul? Hogy mi tölt fel, mi merít le, és mi tart egyensúlyban? Tudatában vagyunk ezeknek, vagy a mindennapok csak úgy történnek velünk? 

George L. Engel 1977-ben egy olyan modellt mutatott be, amely az addigi, orvosi értelemben biológiai emberképet további szempontokkal egészítette ki. Egészségről, jól-létről, kiegyensúlyozott életvitelről szóló elméletek számos formáját korábban is ismertük, ezek lényege, hogy megkísérlik jól megfogalmazott kérdésfeltevésekkel és megoldási javaslatokkal irányítani az egészségről folytatott gondolkodást, ám Engel valami olyannal rukkolt elő, ami esernyőként borul ezek felé.

Engel szerint a mentális és testi egészségünkkel kapcsolatos problémák okai biológiai, pszichológiai és társadalmi tényezőkben találhatók. 

Az ember, mint biológiai lény

Az orvostudomány sajátossága, hogy az embert alapvetően biológiai lénynek tekinti. A betegségeket testi bajokként kezeli, okairól és következményeiről gondolkozva elsősorban szervekről, szövetekről, sejtekről tárgyal. A helytelen táplálkozás hiánybetegségekhez, elhízáshoz vezethet, a trauma változást idéz elő az agyban, a szerelem pedig pusztán kémiai egyenletekkel leírható jelenség.

Hogy biológiai lényként jól funkcionáljunk, érdemes az olyan alapvető szempontokat szem előtt tartani, mint az optimális alvási szokások és körülmények (a test regenerációja), a minőségi táplálkozás (a test feltöltése), az elegendő aktivitás (a test fejlesztése), és ha betegnek érezzük magunkat, keressük fel a háziorvosunkat (a test karbantartása). A biológiai lényegünkkel való kapcsolatunk fontos jellemzője az is, hogy mennyire vesszük észre az általa küldött jeleket, és hogyan kapcsolódunk a testünkhöz: azt az én részeként, vagy egy különálló entitásként értékeljük (pl. "fáj a fejem, vagy fájdalmam van").

Az ember, mint pszichológiai lény

Az, hogy az emberre, mint pszichológiai lényre tekintünk, egyszerre egy ősrégi és egy viszonylag új jelenség. Már Platón és Arisztotelész is dualista elméletekben gondolkoztak az emberi testről és lélekről - több, mint 2500 évvel ezelőtt. Azonban a pszichológia tudománya igen fiatal, alig 150 éves - ekkor írta meg Wilhelm Wundt "A fiziológiai pszichológia alapelvei" könyvét, amely lefektette a kísérleti pszichológia alapjait. Célja emberi gondolkodás és viselkedés minél alaposabb megismerése, tanulmányozása és ennek tudományos szintre emelése.

Amikor az embert, mint pszichológiai lényt értékeljük, azt vizsgáljuk, hogy például milyen gondolkodásmód jellemzi, hogyan vélekedik saját magáról, másokról és a világról, milyen sémák és sémamódok jellemzik a világlátását, viselkedését. Például gondoljunk bele abba, hogy egy elénk gördülő akadályban milyen veszélyeket és/vagy lehetőségeket látunk: megerősödik a hitünk, hogy a világ egy kiszámíthatatlan és veszélyes hely, vagy lehetőségként értékeljük, mert tanulhatunk, fejlődhetünk, akár a hibázás és második nekifutások árán. Mindez a mi pszichológiai világunk leképeződése, és mint olyan, többféle variációval van jelen mindenki belső világában, és ezzel együtt szinte megkérdőjelezhetetlen és magától értetődő a személy számára.

Mit tehetünk, ha ezen a területen szeretnénk tudatosabbak lenni?

A pszichológiai elméletek és eszközök listája olyan hosszú, hogy lehetetlen egy írásban összegezni a felmerülő lehetőségeket. Ám kulcsfontosságú és elengedhetetlen eleme ezeknek a tudatosítás, a magunkra szánt rendszeres minőségi idő. Egy rövid gyakorlatot hoztam, amellyel egyszerűen ránézhetünk arra, hogy hogyan vagyunk, hogyan érezzük magunkat jelen állapotunkban. Ezzel fontos és hasznos információhoz juthatunk, amelyet aztán különböző módokon (saját erőforrásainkkal, barátokkal, családdal, esetleg külső segítséggel) feldolgozhatunk, továbbgondolhatunk.

Gondoljuk át, és ha tudjuk, írjuk le akár minden este egy naplóba az alábbi kérdésekre adott válaszainkat:

1. Mit élveztem a mai napban a legjobban és miért vagyok hálás?

2. Miért vagyok büszke magamra?

3. Mit tanultam magamról ma?

4. Milyen érzelmeket éltem át ma és ezeket hogyan fejeztem ki (mások és saját magam irányába?)

5. Mit szeretnék elengedni, mi az ami hátráltat?

6. Hogyan lehetne a holnapi a nap a mainál is jobb?

Ha ezekre a kérdésekre válaszolunk, észrevehetjük, hogy mik azok a gondolatok amelyek jelen vannak az életünkben, és megnézhetjük, hogy ezekkel elégedettek vagyunk-e, illetve szeretnénk-e rajtuk változtatni. Rámutathatnak azokra a negatív, akár önsorsrontó mechanizmusokra, amiken szívesen alakítanánk, és ezzel az információval a kezünkben elindulhatunk a fejlődés irányába. Ne felejtsük, hogy ez csak az első lépés, és ha szükségesnek gondoljuk, induljunk el egy célirányosabb, tudatosabb pszichológiai munka felé (ez lehet például pszichológiai tanácsadás, önismereti folyamat, pszichoterápia).

Ezen kívül természetesen rengeteg más módszer van, amelyet alkalmazhatunk arra, hogy felmérjük, mi zajlik a belső világunkban. Akármelyiket választjuk, törekedjünk arra, hogy minden nap szánjunk arra legalább 5-10 percet, hogy elszámoljunk a napunkkal, megkérdezzük magunkat, hogy hogyan vagyunk, és figyeljünk oda a válaszra is.

Az ember, mint társas lény

"Egy egész falu kell ahhoz, hogy felneveljen egy embert." - tartja egy afrikai szállóige, és bár az életünk alapjaiban más, mint az afrikai falvaké vagy akár a nagyszüleinké, fontos dologra hívja fel a figyelmet ez a mondás. Az ember társas lény, csecsemőkorunkban nélkülözhetetlen a gondozók által nyújtott biztonságos, támogató környezet, az embergyermek ezek nélkül teljesen életképtelen. Később sem kevésbé fontos a környezetünkkel való kapcsolatunk minősége. Könnyű belátni, hogy gyűjtögető, vadászó életmódot folytató őseinknél milyen fontos volt a társas közeg, ám ne gondoljuk, hogy mára ez másképp lenne. Az ember szociális lény.

Egészséges és jelentőségteljes kapcsolatokra vágyunk, intimitásra, támogatásra. A társas izoláció vagy kirekesztettség később mentális és fizikai problémákhoz vezet (pl. káros szenvedélyek, szív- és érrendszeri betegségek, korai halálozás). Igényünk van arra, hogy nem csak fizikai környezetünk, de társas kapcsolataink is biztonságosak legyenek, ahol bátran önmagunk lehetünk, fejlődhetünk, kiteljesedhetünk. Lehet ez családi, baráti vagy egyéb közösség (vallási, politikai, sport, hobbi, stb.), ami igazán fontos, hogy az egyén az igényeinek megfelelően legyen jelen benne, lássák és hallják, önmaga lehessen.

Amikor a szociális aspektusról gondolkodunk, mindenképpen érdemes átgondolnunk, akár tételesen felsorolnunk, hogy milyen közösségekhez, csoportokhoz tartozunk, milyen fontos barátságokat, ismeretségeket ápolunk. Kikkel, milyen formában kapcsolódom? Ezekben a helyzetekben hogyan érzem magam? Kire számíthatok, ha segítségre van szükségem? Ki az, aki szívesen meghallgat, érzelmi támaszom tud lenni? Van olyan színtere az életemnek ahol felszabadultan jelen tudok lenni, ahol könnyedén, játékosan tudok létezni? Mikor, milyen gyakran, és milyen módon van szükségem ezekre a kapcsolatokra?

Ne úgy gondoljunk erre a szempontra, hogy minél több ilyen kapcsolattal rendelkezünk, annál egészségesebbek leszünk, még csak arra sem feltétlenül van szükség, hogy ezeket mind személyes találkozások során éljük meg. Inkább azt tartsuk szem előtt, hogy saját magunk számára kielégítő módon, a saját igényeinknek megfelelően, saját személyiségünket értékelve, tiszteletben tartva, megfelelő kihívások elé állítva vagyunk-e jelen társas kapcsolatainkban, és ezek a csoportok olyan értékeket, jelentést és értelmet képviselnek, amelyekkel azonosulni tudunk és akarunk. Ide tartozik annak megértése is, hogy mindennapjaink egy tágabb társadalmi valóságba illeszkedve telnek, amely normális, természetes és szükséges velejárója emberi mivoltunknak: mi Magyarországon keresztény kulturális alapokra fektetett európai értékrend szerint élünk akkor is, ha sem az európai közösséggel, sem a kereszténységgel nem vagyunk túl jó kapcsolatban.

Egy nagyon izgalmas TEDTalk a témában: 

What makes a good life? Lessons from the longest study on happiness

+ 1 a ráadás - az ember, mint spirituális lény

Engel BPS modellje a 90-es évek elején kiegészült egy negyedik fontos tényezővel (McKee és Chappel, 1992), amely alapján az embert mint spirituális lényt értékeljük. Így válik a biopszichoszociális (BPS) modell biopszichoszociospirituális modellé (BPSS). A spiritualitás fogalmi meghatározása nem egyszerű, mert különböző parapszichológiai és ezoterikus iskolák tudják magukénak, ám az utóbbi években a pszichológia tudománya is egyre gyakrabban foglalkozik a transzperszonalitás és spiritualitás témáival. Hogyan lesz a spiritualitás tudomány, és nem valamiféle babonás-misztikus megfoghatatlan jelenség?

A spiritualitás valamilyen sajátos értékrend integrálását jelenti, olyan egyetemes értékekét, mint altruizmus, humanitás, értelemkeresés, felelősségvállalás - nemcsak önmagunkért, hanem a világ, az univerzum dolgai iránt is (Andrejkovics és mtsai, 2013). A spiritualitás valamiféle hit, de nem feltétlenül vallás (ám lehet az is), ami személyes irányt ad az életnek. Másképp megfogalmazva a spiritualitás nem csupán hit, hanem valaminek a mély tudása (Grof, 2007). Ezek alapján a spiritualitás a személyiség gyarapodását segíti elő, és az ilyen módon történő fejlődés a személyiség különböző alrendszerei közötti integrációt teszi lehetővé.

Mi az élet értelme? Mi az, ami miatt érdemes reggel felkelni az ágyból? Hogyan kapcsolódom másokhoz, a világhoz, a tágabb univerzumhoz, és ha hiszem, hogy létezik, akkor Istenhez (vagy bármilyen felső rendezőerőhöz)? Hogyan kapcsolódom a saját értékeimhez, ezek hogyan helyezkednek el a világ dolgainak rendszerében? Merre tartok az életem során, mi az átívelő és személyes küldetés, ami értelmet ad a mindennapoknak. 

A spiritualitás átszövi a fentiek rendszerét, amelyek külön-külön és egymással kölcsönhatásban is értelmezendők. Így válik a saját spirituális értékrendszerünk és annak integrálása egy mindent átszövő alapvető fontosságú - ám sokszor láthatatlan - tényezővé életünkben. És ez akkor is igaz, ha magunkat sem spirituálisnak, sem vallásosnak nem tartjuk, mert ebben az esetben ezek hiánya lesz kiemelten fontos!

Engel modellje célkeresztjében az egészség áll, elsősorban azt tárgyalja, hogy milyen tényezők szükségesek ahhoz, hogy testi és lelki értelemben is jól legyünk. Ezek külön-külön is fontos, értelmes szempontok, de mindig egymással kölcsönhatásban is értelmezendők. A spirituális tényező integrálása még kifinomultabbá teszi az elméletet. 

Vegyünk egy egyszerű, könnyen érthető példát. A hangulatzavarok közül a depresszió egy széles körben ismert betegség, amelynek testi és pszichés tulajdonságait is jól ismerjük. A BPSS modell alapján, mely szerint az ember nem csak biológiai, hanem pszichológiai, szociális és spirituális lény is, a depresszió kialakulásának feltételei többféleképpen alakulhatnak. Ennek egyik módja, amikor a depresszió genetikai feltételei adottak, ám pszichológiailag, szociálisan és spirituálisan "védett" a személy, és a depresszió lehet, hogy soha nem fog testet ölteni - egy másik személynél azonban ennek a védelemnek a hiányában megjelenhet. Az is elképzelhető azonban, hogy nincs genetikai előfeszítettség, mégis megjelenik a depresszió, mert olyan életmódbeli és lelki feltételek érvényesülnek, amelyek a genetikai alapok nélkül is kialakítják a zavart. Mondhatjuk tehát ebben az esetben, hogy a genetika által megtöltött fegyver ravaszát az életmód húzza meg, vagy egy alapvetően születéskor töltetlen fegyver később elsülhet, ha az életfeltételek úgy alakulnak.

A BPSS modell négy szegmensével kapcsolatban megfogalmazhatunk egy egyszerű, de alapos önvizsgálatra serkentő kérdést: "hogyan kapcsolódom?" : "Hogyan kapcsolódom a testemhez?", "Hogyan kapcsolódom saját magamhoz?", "Hogyan kapcsolódom a környezetemhez?" és "Hogyan kapcsolódom a világhoz, amelyben élek?"

Felhasznált irodalom:

McKee, D. D., Chappel, J. N. (1992): Spiritualily and medical practice. Journal of Family Practice, 35,2:201-205.

Engel, G. L. (1977): The need for a new medical model: A challenge for biomedicine. Science, 196,4268:129-136.

Grof, S. (2007): Theoretical and Empirical Foundations of Transpersonal Psychology.

Andrejkovics M., Gasparik É., Bokor P., Frecska E., (2013): Az orvoslás és pszichoterápia új paradigmája a biopszichoszociospirituális (BPSS) modell. Pszichoterápia, 22.2:93-