E, mint Elfogadás (TEHETSZ)

2021.05.02

Amikor még a csapból is az folyik, hogy a kényelmetlen lelki tartamainkat "csak engedjük el", "győzzük le", vagy "ne gondoljunk rá, mert csak bevonzzuk...", akkor az elfogadás szó hallatán könnyen felcsúszhat a szemöldökünk a homlokunkra. 

Micsoda?! Még fogadjam is el azt, hogy számomra nem kedvező módon működöm? A sok éves szakmai és önismereti tapasztalaton alapuló válasz legtöbbször bizony az, hogy igen, fogadjuk el azt, amit tudatosítottunk magunkban (lásd TEHETSZ első lépése: Tudatosítás). Vagyis fogadjuk el azt, ahogy jelenleg működünk, hiszen itt és most, aktuálisan valószínűleg ez a legjobb módja annak, ahogy működni tudunk, nem véletlenül nem működünk másképpen - akármennyire is szeretnénk. 

Ezt bizony olykor igen nehéz elfogadni. Ezen a ponton hadd hívjam segítségül dr. Arnold R. Beisser gestalt terapeuta nagyszerűen megfogalmazott tételét a változás paradox természetéről: "Változás akkor történik, amikor az egyén azzá válik ami, és nem akkor, amikor megpróbál azzá változni, ami nem ő." 

Vagyis a változás lehetősége nem a görcsös megváltozni (vagy mást megváltoztatni) vágyás igyekezete által jön létre, hanem az önmagunkká válás időt és fáradságot nem kímélő, alázatos munkája által. Biztos mindenki ismeri a "kellene" típusú változási szándékok eredményességi rátáját... 

Változásra akkor van lehetőség, "amikor nem próbáljuk szépíteni, elfedni az akár kellemetlen és fájó részeket - amikor mindazt, ami van, és amik mi magunk vagyunk (hibáinkkal, kétségeinkkel, fájdalmainkkal, vétkeinkkel) elfogadjuk és integráljuk, azaz vállaljuk azt, ami van. " (Kelló, 2019) 

Például a legtöbb rossz szokásunk és önszabotázs technikánk hátterében olyan történet és logikai láncolat van, amelynek kialakulására aktuálisan már nem tudunk hatni (például az öröklött idegrendszeri tényezők, a koragyerekkori események, vagy a sok éves rutin alapján rögzült, alkalmazkodásunkat szolgáló viselkedésformák). Ezeket az adottságokat érdemes megismerni (tudatosítás) és alázattal elfogadni ("ezek is én vagyok"). Jelenlétükre korlátozott kontroll lehetőségeink vannak csak. Például az érzelmi nyomokat tároló idegrendszeri területeken, a múlt bevésődéseit lehet ugyan árnyalni, vagy részben újraírni, de törölni nem. Mint ahogy a családunk szocializációs hatását sem tudjuk felnőttként egyszerűen csak kitépni magunkból, és a genetikai rendszerünket sem tudjuk kedvünkre átszabni egy sebész szikével. 

Azonban az elfogadás által erősödhet a tudatosságunk, kialakulhat az önmagunk iránti együttérzésünk, és fejleszthetjük a saját magunkat megbecsülő elfogadást (ami az önbecsülés egyik alapja). Ezek lecsökkentik bennünk a változással kapcsolatos tudatos és tudattalan ellenállásokat, és egy magabiztos alapot teremtenek a jövőnk átalakításához, vagyis a vágyott változásokhoz, kényszer és görcsösség nélkül. Az elfogadás a fejedelmi útja annak, hogy értelemet és értéket találjunk saját elakadásainkban, és így lelki erőforrásaink nyíljanak a tudatosított és elfogadott tartalmak hasznosítására. A modell tudni illik ezzel folytatódik: mit kezdjek mindazzal, amit megtudtam és elfogadtam magammal kapcsolatban.